Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Conclusion

2013.05.16

 Hát, igen, összegzés. Több, mint egy éve - sőt, ha jól számolom . másfél éve írom ezt a blogot. Visszaolvasva a bejegyzéseket, tagadhatatlanul vannak változások. Újabban pl. eszembe se jut megemlíteni Vf-t, aki az elején sokszor előfordult. Főleg háborgásaim főszereplőjeként. Pedig nem ér annyit, hogy akár a neve eszembe jusson. Aztán, a "pasizás", mint téma egyre inkább háttérbe szorul, betudhatóan korom emelkedésének is, és hát valószínű annak, ami mindig is jellemző volt, hogy nekem nem is kell függelem. Csak a környezeti, barátnői nyomásnak akartam megfelelni a próbálkozásaimmal, amik sehova se vezettek. Egyre nevetségesebbnek tartom, hogy ha az ember egy hasonló státuszú (egyedülálló) és főleg korú nővel találkozik, biztos lehet benne, hogy az illető buzgó társkereső, és szent fogadalmadat akarja venni a tekintetben, hogy most rögtön te is regisztrálsz, és megkezded a keresést. Büszke vagyok magamra, hogy a próbálkozások során egyszer sem kezdeményeztem, vagy a partner lelkes buzgólkodásának engedve nem röppentem vele az ágyba. így is volt elég alázásban részem. És arra is, hogy most már igenis hittel vallom, hogy az is lehet happy end, ha vállalom, hogy ez az én döntésem: egyedül akarok és szeretek élni. Nincs szükségem ridikülre, hogy a jelen elvárásoknak megfeleljek, azaz legyen egy TÁRS az oldalamon. Muszáj másokkal barátkoznom, sajnos megcsappant a még oly kevés számú társaság létszáma is, akik kitartottak mellettem. A feleségek rossz néven veszik, hogy nem hozol magaddal a férjüknek is társaságot, mert te természetesen nem lehetsz az. Az elmúlt, sajnos már, 7 év alatt egyszer sem hívtak meg társasági eseményre, illetve csak olyanra, ahol csak nők voltak. Ez azért beszédes. Ami engem is zavar, újabban szinte csak politikai támájú beírásaim vannak, ami mérhetetlenül lelomboz, ugyanis a helyzet elkeserít, és ezek szerint egyre inkább elkeseredett vagyok. Jó lenne már valamiféle könnyed kormányzat, aki levegőhöz engedi jutni a hozzám hasonlókat is, és nem a lecsúszás érzése lenne az egyetlen, amit nap mint nap megtapasztalok. Olyan jó lenne észervenni az életem apró kis örömeit is, nem csak azt, ami miatt (egyre kevesebb pénz) nem jut energiám ezeket észrevenni. Igen, tagadhatatlan, hogy az egy személyes háztartás a legdrágább. Egy jövedelemből kell állni azt, ami pontosan annyi, mintha kettőből fizetném, hiszen valószínű, hogy ugyanannyi gáz-víz-villany fogy, ha ketten élnek ugyanakkora területen, mintha egyedül. Tán víz egy hajszállal kevesebb így, de nem számottevő. Ugyanannyi benzin fogy egységnyi távolságon, ha ketten ülnek az autóban, és a kutya és a macska is ugyanannyit eszik. Na de sajnos, sosem voltam az az alkat, aki pénzért elviselhetőnek tart egy amúgy taszító alakot. Tehát minden a legnagyobb rendben van.

Eltekintve attól, hogy iszonyatosan öregszem, egyre kevesebb a tanítvány, következésképpen a pénz is, mert ki hiszi el, hogy egy idős ember tud még valamit? Még a gimis ostoba fajankók is folyton azt lesik, nem mondok-e valami olyasmit, amit ők máshogy tudnak. (Persze rosszul.) Tehát ez a pénzkereseti lehetőség is egyre limitáltabb. Ez egyébként egyre aggasztóbb jelenség, hogy van mondjuk egy magabiztos, határozott emberke, aki nyelvvizsgára készülne. Sokat nem tud, van egy alap-szókincse, amit a szomszéd is produkál szorult utcai business helyzetben. Nyelvtani ismeretei elméletileg vannak, tehát ha beszélni kell mondjuk a Passive-ről, vagy konkrét és célzott drilleket megoldani, az megy.Tud ezenkívül számtalan bemagolt olvasmányt. De a beszédben való alkalmazás, vagy realisztikus helyzetekben való adekvát reakció, na az sehol! Akkor nem jut eszébe, hogy mondjuk tanácsot should-dal adunk. Azt csak felmondani képes. Így aztán úgy érzi, heti egy alkalom bőven elég, Közben egy-egy óra kimarad fontos elfoglaltságok miatt (Modellkedés, jogsi szerzés). A feladott irományok vagy nem, vagy csak erősen gyengus formában, láthatóan az utolsó pillanatban lekenve készülnek el. Aztán egyszer csak nem jön, se szó se beszéd, nincs lemondás, semmi.  Mert én egy rossz tanár vagyok, aki őt nem tudom felkészíteni a nyelvvizsgára. Szó ami szó, nem tudok egyest adni, nem tudok buktatni, ha nem érdekli, nem tudom a fejébe önteni a dolgokat, sőt el sem tudok menni helyette vizsgázni. Az a vizsga, amit én jónak tartok, nagyon egyszerű, csupán angolul kell hozzá tudni. De nem működik a backwash effect, azaz nem lehet rá célzatosan felkészíteni. Akárhány igeidős gyakorlatot megoldathatsz, nem jó, mert a vizsgafeladatok között nem szerepel a feleltválasztós teszt, sőt semmiféle nyelvtani felmérés. Tehát, nem ezt a vizsgát kell választani annak, aki az iskolában nyelvtan-centrikus, memoriter-magolós módszerrel taníttatott. Pedig sajnos ez a jellemző. 

Szóval ezek kis életem nagy problémái. Szerencsére van egy szerény, de biztos havi jövedelmem, Ez ugyan semmire sem elég, de legalább egyelőre nem fenyeget a kilakoltatás veszélye. Bár a lakás a sajátom. És a különféle oldalakon felpattanó horoszkópok és jóslatok szerint, most minden marha klassz körülöttem. Jaj, annyira szeretném már észrevenni!!!