Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Első feleségek, második feleségek

2013.02.07

 Ezen mindig is sokat töprengtem, és próbáltam választ találni arra a kérdésre, hogy miért gyűlölik oly nagyon a második feleségek az elődjeiket. Semmi logikus magyarázat nincs arra ugyanis, hogy a győztes miért gyűlölné oly nagyon azt, akit legyőzött. Mert most azokról  a másodikakról van szó, akik elvettek. Akik győztek.  Akkor miért haragszanak, ocsmánykodnak. Hiszen ha az a kedves első feleség nem teszi meg nekik azt a marha nagy szívességet, hogy feláll, és átengedi a helyét ágynál és asztalnál, soha nem kerültek volna a vágyott pozícióba a drágák. Ha meg egyszer felállt, és önként, dalolva távozott, akkor minek kell őtet fikázni. Mert bizony, én még csak ilyen második feleségekkel találkoztam. Nem egy esetben a gyerekei előtt szidta, mocskolta az első asszonyt, különösebb tekintet nélkül arra a sajnálatos, ámde makacs tényre, hogy azoknak a gyerekeknek a másik nő az anyja. Valljuk be, első feleségnek lenni: státus. Másodiknak, hmmm, hát nem mindig gyönyör és boldogság. Nem véletlen, hogy a magyarra Elvált nők klubjának fordított film és könyv eredeti cime First Wives' Club volt. Elvált nő akákrki lehet. Harmadik, negyedik házasság után is az lesz a nő, de első felesége csak egy van egy férfinak. Tetejébe nem is csak azok ilyen szűklátókörű ostobák, akik elszerették azt a jóembert, hanem sokszor még azok is csatlakoznak az elődöt gyalázók kórusához, akik egy több éve elvált embert cserkésztek be maguknak. Mert az első esetben sok minden érthető azért. Egész életében attól retteg, hogy amint ő könnyedén ujja köré csavarta a tisztes férjet és családapát, bármikor jöhet egy újabb jelölt, aki ugyanezt megteheti. A másik dolog pedig az, hogy örökké bizonytalan abban, nem sírja-e vissza kedvese az elsőt. (Dehogy sírja! Ha ez ilyen könnyen ment, örül, hogy megszabadult tőle.) A férjnek ilyesmi eszébe se jut. Ő könnyedén túllép egy elrontott házasság romjain, a múlton cicózni nagyon is női dolog. És akkor jön az is mondjuk, hogy az új nő a saját pályáján akarja megverni az elődjét. Ha az szép volt, ő még szebb lesz. Ha szült két gyereket, ő majd szül négyet, ha jogász volt, ő egyenesen alkotmánybíró lesz. Hát röhejes dolog, mondhatom! De nem sajnálom szegényeket. Megérdemlik! Ha még annyi intelligenciájuk sincs, hogy helyén kezeljék a dolgokat, minek másznak bele ilyen kalamajkákba. Olyan versenyhelyzetbe, ami csak az ő agyacskájukban létezik, amit ők vívnak egy életen át valami általuk kreált fantom ellen. Mert hát az is tény azért, hogy a valaha volt első házasságot csak elbaltázták ők KETTEN már régen, jóval Ketteske színre lépése előtt. ( Mert ugye színre léphetett, és győzött is.) És az első feleség sem mindig megcsalt, fájó szívű, férjeurát egy életen át sirató hamvadó cigarettavég. Vannak azért ésszel ennél a szintnél jobban ellátott személyek is, és ők már rég túlléptek az elrontott házasság témakörén, sőt miután levonták belőle a kellő tanulságot, boldogan élnek, míg meg nem halnak, egy általuk vágyott életstílusban, akár a választott új társ oldalán, akár anélkül, de mindenképpen nagy elégedettségben, és a múlt csak olykor jut eszükbe. Remélhetőleg csak olyankor, amikor valami már elkövetett ballépést készül ismételni. Utódocska meg fortyog keserű levében, és nagy-nagy boldogságában, mert nem mindig olyan nagyértékű ám az az "arany", mint amennyire fénylett.