Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Én nem vagyok (nem akarok lenni) rasszista

2012.03.12

 Szörnyű dologra ébredtem ma reggel. A tv-ből értesültem arról, hogy az egyik helyi "szórakozóhelyen" egy férfi agyonvert egy másikat. (Mert persze megint a híreket néztem békés reggeli kávézgatásom közben.) Kisváros a minénk, elég volt felmennem a fácséra, máris tudtam, ki a gyilkos, és ki az áldozat. Mindkét férfi gyerekét tanítottam.  És az elkövető cigány, az áldozat nem magyar, de itt élt. Nem tudom, mi történt, így nem is óhajtok ítéletet mondani senki fölött, legkevésbé nyomozás és bírósági ítélet előtt, de a tények azért csak tények. Egyetlen tíz éves gyerek nem érdemli meg, hogy ilyen korán és főleg ilyen borzalmas körülmények között veszítse el az édesapját. És egyetlen gyerek, még ha már 17 éves is, sem érdemli meg, hogy egy ilyen kicsi közösségben egy gyilkos gyerekeként élje le további életét. Akivel eddig csak beszéltem, mind sokatmondóan azt nyilatkozta, hogy persze, egy cigány.... Ha jól emlékszem, ennek a tanítványomnak soha nem volt abból problémája a társai között, hogy annak született, aminek. A tanárok mondogatták időnként, ha a viselkedése nem volt megfelelő, hogy szemtelen cigány... Tehát a társak befogadták, gondolom most is megvan a baráti köre, mert középiskolába jár. Én őt sajnálom, de nagyon. Persze ha lehet, a picit még jobban. Olyan aranyos, életrevaló, mindent maximális odaadással csináló kis gyerek. Ha tanulás volt, azt is teljes szívvel és lelkesedéssel csinálta, ha farsang, akkor azt, ha társadalmi munka, abban is valami nagyot durrant. Mert mindent komolyan vesz. Látszik egyébként, hogy félig nem magyar. Én már régóta figyelem, hogy milyenek a mások, és milyenek vagyunk mi.

Sajnos, volt olyan idő, amikor kiröhögtem az amerikaiak naívságát, tudatlanságnak gondoltam azt, ha valakinek a lexikális tudása nem ér az egekig. Aztán rájöttem, hogy mennyivel jobb jóhiszeműnek és naívnak lenni, miközben őszintén segíteni akarunk, és együtt érzünk másokkal, mint cinikus, mindennek mögé néző, minket-aztán-nem-lehet-megvezetni nagytudású nagy senkiknek. Mert mi aztán tudjuk, honnan fúj a szél, átlátunk mindenkin, jól becsapjuk azt, akit csak tudunk, mert természetesen "genetikailag" eszesebbek, furfangosabbak vagyunk mi mindenkinél. És mint ilyen, lenézünk mindenkit, szőröstalpú románt, krumplizabáló tótot, ostoba amerikait, buta gőgös(trianon!) franciát és sorolhatnám. Azon meg vérig sértődünk, és mélységesen felháborodunk, ha valami brit boltos összetéveszti Budapestet Bukaresttel. Kíváncsi lennék némely magyar hasonló műveltségű egyén főváros-ismereti vizsgájára. Vagy a kis hungarista volt tanítvány sárdobálása azokra az amerikaiakra, akik valami főben járó tényt nem tudtak kis hazánkról. Amikor erre azt találtam mondani, hogy ugyan nevezzenek már meg egy települést, esetleg a fővárost Csadból, vagy mondjuk Kamerunból, azt válaszolták, hogy ők nem holmi szegény országokra gondoltak. Hát... mi ugye a gazdagságunkról vagyunk híresek. Mert minden relatív. Amikor anno a rendszerváltás idején szárazdadája voltam egy a békehadtest által hazánkba delegált tanácsadónak, akit egyébként mindenki messziről letojt és kiröhögött, szembesültem először ezzel, hogy számára mi is egy harmadik világból való, felfelé törekedni szándékozó (azóta már rég nem) nép vagyunk. Egyszer pl. szabadkoztam, hogy sajnos nehéz előzni, mert az útjaink nem valami jó minőségűek vidéken, azt válaszolta, hogy ne sajnálkozzak, Etiópiában vannak ennél sokkal rosszabb utak is. Először megdöbbentem, hogy egy nevezőre vett minket Etiópiával, de mondta, hogy pl. a telefonhelyzet ott sokkal fejlettebb. És ezt a 90-es évek elején igazán nem lehetett vitatni. 

Mindig is felháborított ez az ostoba, felfuvalkodott gőg, ami egyre inkább jellemző lesz itt, és még inkább szembeötlővé teszi a jellembéli hiányosságainkat. A maximális intolerancia más kultúrák iránt. Mintha bizony a magyar ízlés, étvágy, viselkedési szokások kőbe vésett etalonként funkcionálnának a világ fölött. Amikor hazajön a nagypofájú valami bazi drága útról, és azzal kezdi, hogy hát ezek hülyék, két hét alatt nem ettem egy jó kirántott hust, pörköltöt, nem ittam egy jó fröccsöt, meg tudnám harapni. Maradjon itthon a tahója a fene enné meg! Ezek nem nyitottak semmire, és nem kíváncsiak a világra, csak elmennek, mert van egy csomó pénzük, és ez elvárható, ha már van nekik, és egyébként azért mennek, hogy lefikázzanak mindent, ami különbözik attól, amit a jó magyar ízlésvilág és gyomor elvárt minimumnak tart. Egyszer Angliában mondta egy nagytudású utas, hogy ezek házak? Kutyaólak! Azt mondd meg nekik, hogy ha szép nagy tágas házakat akarnak látni, jöjjenek Magyarországra! Nem mondtam meg. Arra gondoltam, hogy itt is inkább a szegényeknek adhatnák azt a sok pénzt, amit a saját maguk röghöz kötése céjából jóval a szükséges méretek felett épített házakra kifizetnek. De hát, így mulat egy magyar úr. Adja a borravalót boldog-boldogtalannak. Nem értem, hogy pl. egy maszek fodrászt, vagy a piacon a kofát miért jattolgatják? Annyit kér, amennyit nem szégyenl, és mind az övé lesz. Még adót sem fizet belőle, mert én számlát még soha egyik helyen se kaptam. Különben pont Angliában hallottam egy nőtől, hogy valakiről ájuldozva mesélte, hogy az aztán igazán gazdag! Iszonyú sok pénzt költ jótékonyságra. Értjük ugye? Nem marha nagy háza, autója, úszómedencéje van. Jótékonykodik! Nálunk meg úszómedence. Miért? Mert azt látják a filmekben. Kaliforniában, ahol 12 hónapból 11-ben süt a nap. Az senkit se izgat, hogy itt max. 2 hónapig jó, aztán meg csak a gond van vele. De nem számít, lényeg az, hogy sárguljon a szomszéd!

Hát, ide jutottam egy tragikus eset kapcsán. Ha az agyam beindul, határ Kukutyin!