Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


És ismét a nyakamba szakadt a nagy szabadság

2012.02.18

 Mert a tanítvány ismét - immár negyedszerre is - lemondta a ma délelőtti órát. Sok mindent nem értek, többek közt azt sem, hogy miért kezdés előtt egy-két perccel kell ezt megtenni? Tegnap pl. nem tudta, hogy ma nem fog leutazni Bp-ről? De, tudta. Merthogy ott maradt. Én keltem hatkor, zuhany, hajmosás, takarítás, hogy tiszta és illatos legyen minden ( macska wc alomcsere is), gyorsan elrongyoltam bevásárolni, hogy délben elkezdhessem az ebédfőzést, és erre a nyakamba szakadt plusz két óra. Hát ez van, ő akar nyelvvizsgázni, majd eldönti mikor. Mert így csak tolódik a dolog. 

Egyébként ennek kapcsán, meg annak is, hogy tegnap említettem P-nak a Spamalotot, és fogalma sincs, mi az, gondolkodtam el a magyarok gyér és mit tagadjuk, siralmas nyelvtudásáról. Mert ez azért nagyon összetett dolog. Először is, sikerült ugyanoda jutnunk, mint az orosz tanulással, hogy sokunk 12 évig tanul egy idegen nyelvet, (sok esetben többet, mert már alsóban is van nyelvoktatás), és a végén nem kap diplomát, mert nincs nyelvvizsgája. Ez azonban csak egyik oldala a kérdésnek, megkockáztatom - személyes tapasztalat - , ha van is neki, akkor sem rud kommunikálni.  Ennek okai legfőképpen a rosszul képzett, képzetlen, orosztanárból gyorstalpalón átképzett tanárok. Ne szépelegjünk, aki jól tud egy nyelvet, már rég a versenyszférában van, nem éhbérért csúfoskodik iskolákban, élet-halál harcot vívva a tanulókkal, jobb esetben állatidomári munkát végezve. De még aki esetleg jól tudja, sem biztos, hogy tanítani is tudja. Saját és nagy kutatók (fordítva kellett volna?) tapsztalatai szerint a nyelvtanítás nem ugyanaz, mint mondjuk a történelem tanítása. (Bár az is lehetne másféle, de ez nem az én asztalom.) Egy nyelvet nem lehet a kultúrából kiszakítva, mintegy egyedülláló entitásként megtanítani, mert akkor a szegény ember egész életében a saját anyanyelvű gondolatait fordítgatja idegen nyelvre, és nem az idegen nyelvet beszéli. Tapasztalatom szerint nálunk nem bátorítják a tanulókat a nyelv használatára, hanem elijesztik tőle. Kiépítenek egy masszív gátlást, hogy ha véletlenül egy nyelvtani hibát vétesz, egyest kapsz, és inkább meg sem szólalsz, ha nem vagy biztos a releváns igeidőben. Pedig egy fingilingi kis hibától a információ még átmehet.... Nálunk a leíró nyelvtan tanítása folyik. Hozzátenném, ez az én egyetemi éveimben, a hetvenes években, kívánalom volt, azonban közben lezajlott egy forradalom, végre beszivárogtak az autentikus tanulmányok, és a deszkriptív grammatika helyét átvette a kommunikatív nyelvhasználat tanításának az igénye. Erről azonban a nyelvtanárok igen nagy tömegei mit sem tudnak, továbbra is nyelvtani szabályok bemagoltatása, drilleztetése, majd tesztek, szódolgozatok keserítik a tanulók életét. Sokszor nem is annyira a tanár bűne ez, hanem az iskolavezetésé, az oktatáspolitikáé, mert jegynek lennie kell, és punktum. Így aztán a nyelv apró szeleteit bemagoltatják, és leosztályozzák. Akár a fölmondott földrajz lecke. Számomra ebben a pillanatban a legbizarrabb történet az, hogy az egyik kis tanítványom boldogan újságolta, hogy ötöst kapott, mert felmondta az olvasmányt,  és most szódolgozat lesz az olvasmány szavaiból. Hát, mondtam, akkor neked most arany életed van, hiszen te már ezt teljesen jól tudod. Úgy van! Bingó! Fogalma se volt róla, hogy mit biflázott be, egyetlen szó jelentését sem tudta, sőt azt se, mégis miről szólt ez az olvasmány. Hát akkor ő ötösre tudja a nyelvet? Egy frászt. Jó a memóriája, és hosszan képes ülni a seggén. Ennek ellenére tehetséges srácról van szó, kár érte. Na, erről tudnék rengeteget beszélni, de értelme nem sok van. 

Én se tudtam annyi gyereket megtanítani angolra, amennyit szerettem volna. Ennek rengeteg oka van, sajnos többek közt az is, hogy a végére már belefáradtam a harcba, hogy a teljes mellszélességgel ellenálló gyermek torkán letoljam azt, amit ő nem akar. Sőt, ha tényleg szórakoztató módon próbáltam közelíteni a kérdést (internetes feladatok, játékok, projektek stb), akkor azt kaptam a fejemhez még a kedves tanítványok részéről is, hogy ez nem komoly, mi "csak" játszunk, bezzeg a másik csoport, minden órán dolgozatot ír. Meg hát mindig deficit volt jegyekből. A nyelvi kompetenciái azonban mindig az én gyerekeimnek voltak a jobbak.

Nagyon örülök, hogy ezt nem kell már csinálnom, aki meg hozzám jön tanulni, az akar is. (Többé-kevésbé. ld. mai eset.)

Hála istennek, aggodalmaim múlnak, ezerrel olvad, + 5 fok van, és egész éjjel hallottam az eresz csöpögését. Útviszony-para megoldódni látszik. Szám ügye nem. Egyre inkább úgy néz ki, mintha tényleg feltöltettem volna. Hát van még egy nap. Ma reggel jegeltem. Hatás nulla. Majd még folytatom. 

Tegnap este felhívott Piroska, ami azt jelenti, hogy kb. fél óráig mondta a magáét. Nem igazán lehet szóhoz jutni mellette. Módszere a következő: először is udvariasan érdeklődik hogylétem felől, mi van velem (ezen azt érti van-e valami pasiügy a láthatáron), aztán amikor biztosítom róla, hogy nincs, akkor úgy érzi elég időt adott az én dolgaim kitárgyalására, és eljött az ő ideje a mesélésben, és belecsap! Egy óriáskígyó kegyetlenségével a legapróbb részletekbe menően elmeséli, hogy pl. milyen klubban volt, mi volt rajta, melyik cipőjét vette fel, pedig azt gondolta, hogy a másik esetleg...,erről eszébe jut valami hótt ide nem tartozó dolog, és azt kezdi részletezni, meg hogy mit és hogyan főzött, és persze arról is eszébe jut valami, és végül semmiről nem tudok meg semmit. A célja az, hogy ájuljak el, milyen tartalmas és kultúrában gazdag életet él ő. Volt pl. Bécsben egy számomra ismeretlen belga festő kiállításán. De csak azt tudtam meg, hogy Picasso untatja. Hát, ha összehasonlítjuk életeink kultúrában gazdagságát, feltétlenül ő a nyertes. Engem részint más dolgok érdekelnek, mert nem vagyok egy kultúrsznob, részint életemnek épp egy olyan korszakát élem, amikor meg kell küzdenem magammal, avval, hogy egyre feleslegesebbnek érzem magamat a világban, és ez sajnos óhatatlanul együtt jár valamiféle bezárkózással. Hála istennek, ő már túl van ezen az etapon, de ő is nagyon megszenvedte. Kár most nekem hencegnie vele. Arról nem beszélve, hogy az ő lakhelyének és az enyémnek nem azonosak a kultúrális és társasági életet illető kihívásai.

No, de természetesen ez csak kifogás! Ma van volt iskolám bálja! Kérdezték is volt kollégák, hogy nem megyek-e el. Válaszom röviden: nem. Tavaly elmentem, mert azt gondoltam, befizetem a pénzt, segítem ezzel az iskolát, megvacsorázunk, mert ketten mentünk, a fiamat is vittem, aztán hazajövünk. Így is történt, azonban elég rossz szájízzel emlékszem erre a nagyszerű eseményre. Két asztal volt a tanárok számára. Az elsőnél az igazgató és az ő seggnyalói foglaltak helyet, a másiknál a helyettes, és akik odafértek: hely számomra egyiknél sem volt. Így leültettek minket egy asztalhoz, ahol már három slut üldögélt, és juj, de jó volt. Erről ennyit. Még gondolni sem szeretek rá.