Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Ez az a ház....

2012.06.25

 Újabban egyre többet foglalkoztat a gondolat, hogy el kellene költöznöm. Hat éve költöztem ebbe a társasházba, amit nemes egyszerűséggel és nagyon helytelenül lakóparknak tituláltak. A válásom kellős közepén az segített túlélni, hogy közben a jövendő életteremet formálgattam, alakítgattam. Hetekig kajtattam zsebemben egy darab járólappal, hogy színárnyalatban hozzá illő parkettát találjak, lakberendező tanfolyamra jártam, és színkontrasztokkal foglalkoztam, és egyáltalán minden módon igyekeztem mással elfoglalni magamat, csak ne kelljen a válásra gondolni. Semmi mást, mint praktikus dolgokat ( mosó- és mosogatógép, tűzhely, tv) hoztam magammal, így volt dolgom a bútorozással is, amit aztán főleg az Ikeából és kisebb környékbeli boltokból oldottam meg. Ja, és még elhoztam az ónémet íróasztalomat, amit kfejezettem ÉN kaptam tudjuk kitől. Lett is megjegyzés: Ugye tudod, hogy amit elviszel azt ki kell fizetned? - kérdezte életem néhai gáláns párja. Ó, hogyne, amit itt hagyok, azt meg neked kellene kifizetned nem?- így én.  Ugyan, ne légy kicsinyes- zárta le a "vitát" ő. (Nincs itt valahol egy kisebb ő?)

Szóval eme intermezzó után ideköltöztem. Mivel már nem leszek fiatalabb, vonzónak tűnt a közös kert, meg a havi ezresért tartott kertész, aki füvet nyír, locsol nyáron, havat hány télen. Csupa olyasmi, amit én nem igazán szeretek csinálni, és az idő előrehaladtával egyre kevésbé is bírnék. Nem figyeltem fel azonban az akkor még apró kis pocaklakók hadára. Nos, ők azóta kibújtak, megnőttek, sőt kedves szüleik jónak látták tovább szaporodni több esetben is, úgy hogy a nyugalom a kertünkben és udvarunkban ismeretlen fogalom. Egyes kisdedek inszomniásak lehetnek, mert már hajnalok hajnalán zörög a nyuszimotor, természetesen kizárólag ott, ahova a hálószobáink ablakai néznek. Délután, amikor az ember az árnyas teraszon olvasgatna szívesen, ők is ott ordibálnak egy kicsit, meg beállnak a terasz mellé, és még ha vendég is van, bámulnak befelé (mert persze akkor sem alszanak). Estefelé megérkeznek a nagyobbak tengernyi kis barátjukkal, és akár a nagyok, sűrű és hangos bazmegelés közepette fociznak jóízűen, néha nagyokat dörrentve a teraszajtókba. Bele a közepébe, hátha betörne. A legpokolibbak azonban a hétvégék. Az ember azt a téves álmot dédelgeti, hogy most azán végre jól kiaulssza magát. Á, felejtsd el! Nyuszimotor, elektromos kis quadok, amikkel a lépcsőházban nyühögnek, és persze időnként torkaszakadtából bömbölés. A kedves szülők hétvégén nem ismernek más programot, mint a takarítás és főzés-mosás, valamint a délutáni szieszta intézményét, mialatt az udvarra kicsapott dedek pokollá teszik más gyermektelenek életét. Az itthonról elmenés teljességgel kizárt és ismeretlen program a számukra. És persze kitől tanul a gyermek? Anyuka kiáll a teraszra, és fennhangon ordítja: Kisfiam, nem kell pisilni? Avagy : Gyere be kislányom, pisilünk, aztán szépen felöltözünk és elmegyünk apáért. Tévedés ne essék, hogy hova is lettek. Mint látható, a bilire szoktatás korszakát is éljük, és néha ütemes tapsvihar kíséri egyesek fűbe ill. fa tövébe sikerült produkcióit. A múltkor úgy hozta a sors, hogy hajnali négykor keveredtem haza, gondoltam, először is jól bedörrentem a lépcsőház ajtaját, aztán kiülök a teraszra, és nótázgatok kissé. Vagy valami dögletes death-metált hallgatok teljes hangerővel. Persze nem tettem, engem még neveltek a néhaiak, és amúgy is kihívták volna rendőrséget, akik teljes joggal jól bevarrtak volna csendháborításért.

Most egyébként borzasztó az idő, hideg van, és szakad az eső. Tegnap meg nem lehetett az utcára menni a hőségtől. Elvisz ez a tavasz - (vagy nyár).