Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fogak

2012.03.23

 Ez is az időskor bájos velejárói közé tartozik. Az ember lassan, de biztosan elveszíti a fogait. Akkor aztán a fogászok kényük-kedvük szerint bánnak el vele, attól függően, mennyi lóvét néznek ki belőle. Tesóm elvitt az ő fogorvosához, akinél előtte cirkónia fogakat készíttetett, pénz nem számít, van bőven alapon. Szemben velem, akinek nagyonis kevés van. Fogorvoskám rögtön közölte a dermesztő hírt, hogy az összes fogamat ki kell húzni, mert oly előrehaladott parodontózisban szenvedek, hogy de facto nincs csont, amiben üldögélnének a fogak. Ki is húzza - mintegy 80 ezerért -, aztán a gyógyulás után implantátumokat ültet be, és azok segítségével csinál egy kivehető műfogsort úgy másfél milláért. Én nyomban összeomlottam, és szent fogadalmat tettem, hogy akkor inkább csináltatok sztk-s kaffogót, kivehetőt, és a másfél millán inkább körbeutazom műanyag fogsorommal a világot.  Visszatérvén az életkedvem és a józan eszem, másik fogorvosokat is meglátogattam, és mondjuk egyik sem ajánlott implantátumot, mert a valóban meglévő rettenetes fogágybetegségtől lepusztult csontjaim úgyis kilöknék. Hát akkor aztán nézegethetném a markomban őket. Végül is baráti áron csinált egy rendes pótlást egy ismerős fogorvos.  Lényeg a lényegben, kaptam egy takaros, ideiglenes, sárga, műagyag rettenetet, amivel TUDTAM BESZÉLNI. Ma aztán felkerült a vadiúj csili-vili fogsor, igen szép, csak kurvára szelel. Gyakorlatilag nem tudok sz-t és c-t mondani.  Így most megint összeomlottam, és szenvedek. A fogorvos szerint majd megszokom, és megtanulok vele beszélni, ha meg nem, hát na bumm! Pösze leszek. Az  egy kedves fiatal hölgy esetében még bájos is lehet, de egy pösze vénasszony!  Ez azért rémes. Ennyi pénzért pösze lehetek.

Nem volt kedvem hazajönni és kettesben lenni a fogaimmal, így bementem Veszprémbe, de nem tudom miért. Majdnem találkoztam a tesómmal, de megjött a kisebbik lánya, kin meleg szeretettel csügg, mint egyesek a hon nyelvén, és így rám már nem maradt sem idő, sem kedv. Hát hazajöttem, előtte azonban lementem a partra, és elnyaltam egy fagyit. Csak egyet, mert tényleg komolyan kell vennem a kilókat, ha a nyáron emberek közé szeretnék menni. Rémes, hogy egyesek, pl. fent említett tesóm, egy fogcsináltatás ürügyén anorexia nervosába képesek esni, és csonttá - bőrré tudnak aszalódni, én még ezen állapotomban is inkább csak gyarapszom. Na, lent még szép volt, de már gyülekeznek a köcsögök. A parkolóban legalább 3 BMW x akárhányas parkolt, meg ezüst mercsók. Ezeknek nincs holnap munkanap? Gondolom azt se tudják mi az, élik a milliomosok gondtalan életét, a melót hírből sem ismerik. Aztán begördült egy ősöreg vas, valami sportautó lehetett fénykorában, de erősen fel volt turbózva, vadiúj rendszám, anyósülésen szőke slut fülére nőtt tecsivel csetelt valami barinővel. Gondoltam, egy újabb pesti aranyarc, de kiderült, hogy csak az egyik Karolinás tetű, a tetvebbik, amelyik belerúgott a Fififbe.

Lehet, hogy az a kocsi isssssszonyú drága, de én biztos nem hivalkodnék egy ilyen régi szarban. Ha nekem sok pénzem lenne, mértéktartó eleganciával kerülnék mindenfajta feltűnést, ám csupa jó dologgal venném magam körül. Ja, és marha sokat jótékonykodnék. Azt már kigondoltam, hogy vennék Pesten mondjuk két olyan házat, mint amiben a Szimpla kertmozi van, van azon a környéken rengeteg, és szépen helyrehozatnám benne a lakásokat, és beköltöztetnék pár jóravaló hajléktalant. Azt mondja erre mindenki, hogy aztán megnézhetném a szép lakásaimat. Az meg már nem érdekel. Én adtam egy esélyt, igaz, inkább halat, mint hálót, de azért mégis el lehet indulni. Ha nem él vele, úgyis visszakerül, és majd megkapja más. Aki esetleg élni is tud a lehetőséggel.Alapítványnak, meg állami kézhez közel eső dolognak óvakodnék egy fityinget is adni, mert az úgysem oda kerül, hanem valahogy majd csak befolyik valamelyik párt kasszájába, vagy valamelyik politikus esetleg oligarcha zsebébe. Azt meg talán mégse. 

Megint itt van előttem egy hétvége, és fogalmam sincs mit csináljak. Azt hiszem, be fogok dilizni. A feleslegesség a legszörnyűbb dolog a világon. Kezdem érteni kortársnőimet, akik túlzott rajongással veszik körül az uncsikat, mert legalább van valami, ahol fontosak lehetnek. Mindenesetre nem vágyom unokákra. De csak így lógni a szögön elég rettenetes. Mindig avval győzködöm magamat, hogy amíg tanítottam se volt ez másként hétvégéken, mert az iskolában sem volt különösebb kapcsolatom senkivel. Úgy értem, a kollégáim se igen nyitogatták rám az ajtót. Nyilván bennem van a hiba, mert nem vagyok képes sem barátokat, sem pasit szerezni. Bár nem vagyok biztos benne, hogy szerezni kellene. De aki "hajlandó" volt eleddig, az nem igazán szórakoztatott. Mindenáron meg nem kell. Annyira nem szenvedek a magánytól, hogy olyan valakit részesítsek kegyeimben, aki nem érdekel. Sem mint barát, sem mint társ. Én azt szeretném, hogy jó legyen valakivel., nem pedig azt, hogy bosszantson, taszítson. Az már volt, öt évbe telt, hogy kezdjem a szükségét érezni egy társnak, mert öt évig minden pillanatát élveztem annak, hogy nem kell "megfelelni". Így visszagondolva de nagy marha voltam én! Szinte a társfüggőség jeleit vélem magamon felfedezni... Én, aki tele voltam baráttal, barátnővvel, szép lassan feladtam magamat, az egyéniségemet, a kapcsolataimat, hogy megpróbáljam megtartani, ezt az embert, hogy elérjem, hogy szeressen, pedig azt nem lehet. Tudtam. Mégis elhittem neki, hogy mennyire szeret, mennyire jó velem élnie, meg minden. Közben minden tette, gesztusa épp az ellenkezőjét kommunikálta. Én elég - egyesek szerint túlságosan is - érzékeny vagyok. Ezt én nem a mimózai értelemben használom (noha sokan igen), hanem azt értem alatta, hogy érzem az emberek viselkedéséből a véleményüket, a gondolataikat, és még sosem tévedtem ezt illetően.Nem vagyok sértődős, pedig nagyon sok mindennel megbántottak már. Ezek az otromba, oda nem figyelésből eredő sértések fájnak, de nem haragszom, mert megtalálom a magyarázatot. Bármit hajlandó vagyok elfogadni, amit racionálisan felfogok, amit értek, aminek látom az okát, a miértjét.  De amit nem értek, azt nem. Nagyon hosszú ideig szenvedtem VF szemétségeitől, hazudozásaitól, mert nem értettem, miért teszi. Ha nem szeret, hanem az aktuális "lövészárkot", akkor el lehet menni, senki sem kötelezi arra, hogy velem maradjon, velem éljen. De nem, ő mindent tagadott, lehazudta a csillagokat az égről, mintha bizony attól félne, hogy megverik, ha vállalja az igazat. Döbbenten olvastam azt hiszem Vekerdy Tamás írta, hogy az a bűnös, akiNEK hazudnak. Ezen rengeteget gondolkodom, hogy mit rontottam el, miért kellet nekem hazudozni. Aztán megértettem, hogy nem így van ez. VF egyszerűen primitív, nem tudja kezelni a helyzetet sem,  tetejébe a kis luvnyái nem rendelkeztek semmivel, a nagy semmibe meg azért mégse akart ő menni, még ha mégannyira "szerelmes" volt is. Kellett egy jó gazdag nő, aki megvette, eltartja, tejben-vajban fürdeti, és az ő dolga csak a dorombolás. Mindig is erre vágyott. De hagyjuk, mert igazán feleannyira sem érdekel, mint amennyit irkálok róla. 

Egyébként vettem egy üveg Chiantit, valószínű ma este kicsit iddogálok belőle. A Montepulciano akciós volt, de már elfogyott. Sajnos csak D'abruzzo van, Nobile-t nem árulnak. Arra meg rájöttem, hogy a D'abruzzótól megfájdul a fejem. Hát, majd meglátjuk, a kis Chiantitól remélem nem. Persze megint jó lenne valami társaság, mert egyedül azért nem óhajtozok benyalintani egy egész üveg bort, ha meg elteszem, megeszi a fene. Tele van a hűtőm háromnegyedig tele üveg borokkal. Két napig ugyanis jó. Utána nem. Vettem Pilsner Urqell-t is, az is le volt árazva jócskán, és az a kedvenc söröm. Most bemutatkozom, mint alkesz.

Igazából nem jók az alkoholos italok. Amit szeretek, az a Campari sok naranccsal és jéggel. Meg a barna sör. A cseh típusú. A sört sokkal jobban szeretm, mint a bort, de sokkal jobban is hízlal. A borokat illetően igen kényes az ízlésem, és az a jó, ha keveset iszik belőle az ember. Bár néha elvetem a sulykot, és jó sokat ledöntök, ahelyett, hogy vízzel csillapítanám a szomjamat, és a bort csak az ételhez kortyolgatnám. Szeretem a száraz fehér borokat, különösen a somlói fajtákat. Ott is bizonyos pincészet borait, de nem a palackozottakat, hanem frissen a hordóból. Bár ezzel mindenféle bor esetében ugyanígy vagyok. Aztány a villányi vöröset Günzer Tamástól, neki a rozéja is jó. És persze nagyon finom, de nagyon ritkán iszom tokajit. A fordítást szeretem libamájhoz karácsonykor, meg esetleg sütihez aszút. Négy puttonyosat, hordóból. Köszönő viszonyban sincs a bolti palackozottakkal. A rövideket egyáltalán nem szeretem, nem is iszom, ha muszáj esetleg páleszt megbízható helyről. Nem holmi pálinkaházaktól való ízesített, édesített löttyöket. Régebben lelkesen jártam a füredi bornapokra, de mióta borhónapokká nőtte ki magát a rendezvény, és jó bort gyakrlatilag nem lehet inni, ezt hanyagolom. Na meg persze társaság sincs hozzá. Az meg azt hiszem végképp elfogadhatatlan, hogy egy idős(ödő) hölgy önnönmagában tintorettózzon a borházak előtt. Ennyit a piálásról. Neki is kezdek, de közben úgy döntöttem, hogy inkább egy sört iszom meg. És akkor a bor megmarad jobb időkre.

Most hozzáfűzöm, nem maradt jobb időkre, mert megérkeztek a Jutkáék, és mi ketten mindmegittuk.hu

Ez volt a legjobb idő