Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Folytatás...

2012.04.25

 Szóval Korzika és Szardínia két csodálatos sziget, de Szardíniának sajnos csak a tetejét látogattuk meg. De nem baj, mert legalább eltöltöttünk két klassz estét egy kellemesen szép szárd "kokasos" szállodában, és gyönyörűségesen szép tájakon jártunk. Köztük is első helyen trónol Capo Testa, ami a Cap Fréhel ikertestvére is lehetne, csak sokkal kevésbé drámai, megrázó, lenyűgöző, inkább annak mediterrán napsütéses változata. Engem egyébként mindvégig ez a hasonlóság kísértett, Korzika tagolt, sziklás partszakasza, a calanche rózsaszín gránit tömbjei között.... Hoztam haza köveket, és egymás mellé tettem a Cote de Granit Rose-ról hozottakkal, nincs semmi különbség. Csak a fent említett hangulatbéli.

Gondoltam, írok Károlynak, és gratulálok a teljesítményéhez, hogy biciklivel járta be Korzikát. Nem lehetett egy sétagalopp. Bár ami azt illeti, volt olyan szakasz, amikor a buszon ülve arra gondoltam, inkább gyalog, vagy akár biciklivel, de leginkább egy Fiast 500-assal utaznék most. RETTENETES volt. Annyira félelmetes volt, hogy a lenyűgöző látványra, ami miatt oda mentünk, már nem is maradt energiám. Egyébként is a vége felé őszintén szólva kezdtem immunissá válni a világ gyönyörűségeivel "szemben". Azt hiszem, most egy kis utazási szünetet tartok. Vagy esetleg csak ronda helyekre utazom.( Arra meg minek költsek?) Korzikáról még annyit, hogy a legfőbb nevetességet, Bonaparte szülőházát elcseszte az idegenvezető, másfél percen múlt a dolog, de én, most töredelmesen bevallom. egy cseppet sem bánom. Őnála jobban csak egy "történelmi" figurát utálok jobban, jelesül az ő 21. századi magyar leszármazottját, vagy epigonját, vagy bármije is legyen neki ez a törpe szörny. Megképzett előttem a párhuzam, midőn arról szólt a fáma, hogyan koronázta önmagát császárrá az a tahó. Meg sok egyéb tette hallatán is. Mindenesetre pár millió emberrel több maradt volna akkoriban áldásos ténykedése nélkül. A mögöttünk ülő bőbeszédű és állandóan morgolodó asszonyságnak azonban lett egy örök életre szóló sérelme, győzte is felhánytorgatni útközben. Úgy naponta 120-szor. Őszintén untam.

Meglátogattunk pár semmitmondó múzeumot, ahelyett, hogy a főtéren kávézgattunk volna, vagy sétálgatván figyeltük volna az ott élők mindennapjait. Nincs ugyanis olyasmi, ami miatt múzeumokat kellene fenntartani, de hát így van ez itt is, minden falunak van múzeuma pár "már a görögök, rómaiak is..." korából származó edényfüllel, vagy pénzérmével. Most nem Napóleon szülőházára, vagy a szalonjára gondolok, mert az oké. Az odavaló. Meg voltak nagyon szép templomok, amelyek nem a barokk idejéből valók. Láttunk számtalan fellegvárat, két filmet, és az idegenlégiót. A laktanyát, és ott futottak a fiúk az út szélén. Nagyon jó volt. Kár, hogy nem repülővel mentünk, mert így oda is meg vissza is gyakorlatilag 2-2 napot utaztunk. Toszkánát nem bántam, különben is, legalább hoztam Chiantit, meg vino nobile di Montepulciano-t. A mögöttünk ülők legnagyobb rosszallását kiváltva ezzel. Mert ők persze csak a szállodai reggeliből készített szendvicseket, meg a sofőrtől vásárolt porleveseket fogyasztották. (MI is vettünk a sofőrtől ásványvizet, amit szemérmetlenül 200 ft-ért árult fél litereset, de a helyi másfél euróssal összevetve jobban jöttünk ki). Meg este néha sört, amit a szobában vacsi előtt iddogáltunk meg, valamint mikor a sajátunk már elfogyott, pálinkát és unikumot is. Hát így történt ez.