Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Halloween, Mindenszentek, Márton-nap

2012.11.09

 Nem pedig a fontossági sorrendet. Én nem  nagyon értek egyet ezekkel az interneten terjedő háborgásokkal hogy aszongya: Magyarországon nincs Halloween!!! Mindenszentek van!!! Ezt nem is értem. A kettő ugyanis egyáltalán nem ugyanaz, nem felcsérelhető, nem szinonímák, csak a hülyeség ismételt megnyilvánulásai. Magyarországon valóban nincs Halloween, máshol is október 31-én van, és nem november 1-én, mint a Mindenszentek. De azért ugye nem baj, ha tudunk róla, hogy más kultúrkörökben ezt is ünneplik? Illetve ez csak egy jó buli, szeretik gyerekek felnőttek egyaránt. Volt szerencsém Amerikában átélni egy ilyen időszakot, mert ez nem korlátozódik egyetlen napra, már a hónap elejétől fogva készülnek rá, dekorálják a házakat, éttermeket pókhálóval, tökkel, szalmabálákkal. Aztán a jeles napon jelmezbálok vannak, a gyerekek szatyorszám gyűjtik a cukrot, csokit a trick or treat-ezéssel, minden házban készülnek ajándékkal. Náluk ez a szokás. Ezt nem kell se fikázni, se utánozni, mert nálunk ez nem hagyomány. Hagyomány azonban a töklámpás, gyerekkoromban mi is csináltunk, pedig akkor még azt a szót se hallottuk, hogy Halloween. Mi is hülyéskedtünk akkoriban ilyen betakarítást ünneplő események alkalmából, mint kukoricafosztás, meg hasonlók. Mert ugye azért abban egyet érthetünk, hogy a tök, a szalmabála nem a halottakkal, hanem a betakarítással van kapcsolatban. Nem tudom, ki kezd el ilyen tacepaókat terjeszteni, de jó nagy marha lehet. Biztosan megrémült, hogy még a végén becsempésznek ide valami jó kis népidegen amerikai szennyet, és vidámkodnak itten, ahelyett, hogy a nemzeti karakternek sokkal jobban megfelelő búsongással, gyásszal, és darvadt emlékezéssel töltenénk a Mindenszenteket. Most megint valami nagyon nagyon felháborítót fogok mondani, de pont egyik ( fuj-fuj) zsidó barátom segített nekem sokat, amikor édesanyám meghalt. Azt mondta, hogy ő egyszer volt egy zsidó temetési szertartáson, ahol nem azon bőgtek és szenvedtek, hogy miért, miért vette el az Isten, hanem megpróbáltak arra emlékezni, hogy milyen jó volt, amíg itt volt velünk, és hálásak voltak, hogy ismerhették, vele élhettek eddig is. Szörnyű dolog elveszíteni valakit, akit nagyon szerettünk, aki nagyon közel állt a szívünkhöz, de mindenkinek kell, hogy legyenek túlélési stratégiái, hogyan tegye a maga számára elviselhetővé a veszteséget. Engem pl. nagyon elítélnek a testvéreim azért, mert nem szeretek a temetőbe járni, nem sopánkodok azon, hogy megrepedt a sír az illesztéseknél. Én valahogy nem ott tartom számon a szüleimet, hanem bennem élnek, és annak ellenére, hogy nem járkálok túl gyakran a temetőbe, naponta gondolok rájuk, és vannak dolgaim, amikről elég gyakran eszembe jutnak, és tudok velük kapcsolatban szép és melengető emlékeket felidézni. Szóval nem lesz itt Halloween, meg vidámkodás, tessék csak szépen búsongani. Mert a halál még csak hagyján, de mi még karácsonykor is komor ábrázattal imádkozunk a karácsonyfa alatt, és képesek vagyunk a Megváltó születése ünnepén is szomorkodni. Ez aztán megfejthetetlen a számomra. Az egész világ örvendezik, csak mi ülünk otthon, mert ilyenkor nem illik elmenni, bulizni, a szenteste az szenteste. Komor arccal bőgjük a templomban, hogy fel nagy örömre, ma született, akiért a föld epedett. De hát ilyen a magyar lélek. Megfigyelte már valaki, hogy pl. az olimpiákon, amikor sok ország himnuszát hallhatjuk, mindegyik vidám és pattogós és optimista, csak a miénk ilyen búval bélelt? Nehogy elfeledjük egy percre is, hogy micsoda balsors tépte egy nép vagyunk mi. Végül is honnan merítsen az ember önbizalmat? Aztán ugye a belénk rögzült kisebbségi érzéseket kompenzálandó megyünk neki az gész világnak, hogy majd megmutatjuk mi csakazértis!! A világ meg nem érti. Mi van????Inkább egy kis egészséges önismeret kéne.

A Márton napról meg csak annyi az érdekes, hogy egyetlen gyermekem névnapja. A születése előtt azt se tudtam, mekkora jeles egy ünnep ez. Arról is csak véletlenül szereztem tudomást, hogy mikor van. Még elég pici volt - lévén október 16-án született - , amikor egyik nap látom ám az újságban, hogy jéé, ma van a névnapja, és ma aztán feltétlenül libát kell enni. Bele is ástam magamat a Márton-nap szokásaiba, népi jóslataiba, és persze az eredetét is kitanulmányoztam. Attól fogva mindig libáztunk Mártonkor. Mikor még család voltunk - mama, papa, kisgyerek - , és családi házban laktunk, volt kemencénk is az udvaron, és ott sütöttük a libát. Hogy az milyen finom volt!!  Most már nincs se család, se családi ház, se kemence. Nem is sütöttem libát, csak libamájat, az is elég lesz. Az unokatesók azért még érdeklődnek, hogy lesz-e jó kis Mártoni libaevés, de mivel nem igazán tudom kitalálni ki és mikor is jönne, nem nagyon vásárolok be libahúsból, mert ahhoz elég drága, hogy aztán itt maradjon a nyakamon.