Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hétvége, hurrá

2012.02.17

 Ha feltalálták volna azt a blog-műfajt, hogy meteo-blog, sikerrel neveznék be. Mert ma is esik a hó, és engem egyre jobban aggaszt, noha eddig rá se hederítettem az útviszonyokra, és egyéb következményeire ennek. Vasárnap ugyanis megyek színházba Piroskával, délre kellene odaérnem hozzá, s előtte még megszabadulnom az állatkerttől. Mai kínai mantrám egyébként: Minden döntésem helyes. Hát valószínűleg akkor az is, hogy úgy döntöttem:Santi itthon marad. Egy ilyen korú, amúgy lakásban élő cicának valószínűleg kevesebb megrázkódtatást okoz 2 napig az otthonában maradni feltuningolva kajával, vízzel, és persze tiszta wc-vel, mint szállító táskában autózni, idegen helyen lakni, bezárva lenni egy szobában. Nem beszélve rólam, aki halálra aggódnám magamat, hogy nem csinál-e valami rosszat, nem szökik-e meg és hasonlók. A házban lakók szerint a múltkor, amikor síelni voltam, végig ordított, de ezt nehezen hiszem el. Előbb-utóbb csak megnyugodott. Hiányt mindenesetre maximum társaságban szenvedett, az meg tán még nem állatkínzás.

Fifit sajnos muszáj vinnem, mert ő nem tud bent kimenni, és nincs aki idejöjjön megsétáltatni őt. Pedig valószínűleg Santi is jobban bírná a kiképzést az ő társaságában, mint egyedül. Iszonyú nagy lekötöttség ez az állattartás. Míg anyukám élt, nem okozott gondot (maximum neki), mert ment hozzá a Fifi, és jól elvoltak. Mióta meghalt, hurcolom mindenhova. Tengerhez, síelni, borozni Villányba, karácsonykor wellnessbe....

Egyszer még Piroskához is elvittem, nem csekély traumát okozva ezzel az ő papucsot le!, szőnyegrojtok vigyázba!, óriási gonddal steril-tisztává nyalt lakásában. Lábat kellett törölnünk séta után, nehogy port hozzunk be.Jázusom. Soha többé. Egyébként el bírom képzelti azt a sokkot, amit ez az életformájától merőben eltérő nüansz vitt abba a napba és éjszakába, amit nála töltöttem. Nyilván ugyanakkorát, mint amit számomra jelentene, ha úgy kellene élnem, ahogy ő. Én tök más vagyok, nekem a lakás egy hely, ahol élek, értem van, nem díszlet a külvilág számára, és bárki bejöhet cipőben, sőt csizmában is,mert van két kezem, meg szükség esetén egy takarítónőm, aki kiporszívóz, meg felmos. És ha már olyan baromi pedáns egy asszonyság vagyok, hogy a napfény is hanyattesik a vixolt padlómon, akkor úgyis naponta fel kell nyalni az egészet. 

Ez is csak azt bizonyítja, hogy milyen sokfélék vagyunk, és unalmas lenne az élet egy ugyanilyen trehány nő társaságában, mint amilyen én vagyok. Sajnos, ez is az öregedés egyik gusztustalan velejárója, hogy egyre intoleránsabb vagyok.

Említettem már az áprilisban esedékes Korzikát ( még egyenlőre nem gondolkozom azon, hova teszem az állatokat), nos, ettől is erősen tartok. Először is, mert társasút, amit én qrvára nem szeretek, mert nem lehet egy cseppnyi önállóságod sem. Azt a romot, templomot, műemléket, tájat nézheted csak meg, amit az idegenvezető kiszignál neked, és abban a boltban vásárolsz, abban a kávézóban kávézol, ahol ő jónak látja, és egyáltalán. De mivel jobb ajánlat nem futott be az idei nyaralásra, ez van. Tesóm választása, ő azonban csak így hajlandó utazni. Azt hiszem, fél. Aztán másodsorban tőle is félek. Iszonyú kizárólagos, és perfekcionista. Ő mindenkinél mindent sokkal jobban tud. Legyen az ház falazás, adóügy, törvény, állami sztenderdek, nem lehet megfogni. Mindenben perfekt. Nem adja a tökéletesnél alább, azt mástól azonban épphogy elfogadja. Én meg itt a bevallott imperfektségemmel, csak lappangok mellette. Mert aztán viselkedni is kell! Nem ám csak úgy hülyéskedni. Ugyan! Tetejébe ahogy öregszem, úgy tart egyre hülyébbnek, és igazából nem is nagyon titkolja, hogy mi a véleménye rólam. Egyszer valamit félhangosan megjegyeztem Tihanyban a Rege udvarán, miközben egy arra kóborló amerikai diákkórus zengedezett, és odasziszegte nekem, hogy: az isten szerelmére viselkedj már!! Ezenközben mások föl alá sétálgattak, dumálgattak , mint ahogy normáliséknál szokás. Nem volt az egy koncert! Szóval nehéz tíz nap lesz, neki sem volt szerintem jobb választása, de legalább jó drága.

Aztán hétfő este is színházba megyek, ezúttal kisfiammal, a barátnőjével, és az ő anyukájával. A színházjegy volt a karácsonyi ajándékom. A Madáchban a Spamalot. Nagyon szeretem. Azt gondolom, elég lesz egy színházi öltözék, mivel a vasárnapi előadás - A nagy négyes - délután 3-kor lesz, a Spamalot meg műfajánál fogva nem rikolt igen nagy kinyalommagamatért. Azt hiszem, a fekete Zara szoknyám, egy blúzzal meg zakóval, magassarkúval kiváló választás lesz.

Ami sokkal jobban aggaszt, hogy ma reggelre úgy ébredtem, mint aki holmi ajakfeltöltésen esett át. Mivel csak a felsőbe sikerült valami daganatnak képződnie, meglehetősen eltér Angelina csolkos ajakaitól El is mentem orvoshoz, hogy ezmiez, tán herpesz? Azom még úgyse volt, de állítólag nem az. Szerinte valamit ettem, vagy valaki után ittam. Ez ugyan érdekes, mert de facto ki se mozdultam a lakásból, legalábbis evési vagy ivási szándékkal nem. Most drukkolhatok, hogy elmúljon holnaputánig.

Mindenesetre remélem, hogy addig sikerül eltolni az utakról ezt a baromi mennyiségű havat, ami még mindig bír ráesni. Így aztán két dolog miatt is szoronghatok, ahelyett, hogy gondtalan örvendezéssel várnám ezt a két klassz napot.