Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Napkelte előtt van a legsötétebb

2012.04.01

 Soha ki nem találnád. Nem, nem Müller Péter, se nem Coelho, se más nagyérdemű írók tollából nem. Ma reggel mondta Alf Stokes a Csengetett Mylord? című igazi brit filmsorozatban. Jó korán volt még, csak állattartói létemnek köszönhetően voltam ébren, és a frissen főtt kávékámat kortyolgattam az ágyban. Hála istennek ilyenkor még politika sincs, így értesültem e találó mondásról. Kár, hogy ez sem igaz. Pedig arra gondoltam, hogy már jöhetne valami napfelkelte az életemben. Kurvára sötét van. Rögtön meg is néztem a lottómat, hátha nyertem egy rakás pénzt, mert az azért fel tudná dobni a napomat, de első örömöcském - t.i. hogy kettesem van - , is merő feleslegességnek bizonyult, mert elírtam a számaimat. Így csak egy lett. Elestem 1500 jó magyar forintoktól, kb. 50 eurocenttől. De legalább nem kellett volna fizetnem a jövő szombati szelvényért. Mondtam már, hogy az összes igeidők közül a feltételes múltat utálom a legjobban? 

Ez a lottó egy hatalmas teher az én vállamon. Még szegény apukám kezdett el két szelvénnyel játszani a lottó kezdetekor. Állandó számokkal persze. Amikor meghalt, anyukámra hagyta őket, nehogy abba hagyja, mert egyszer muszáj bejönniük. Aztán ő meg rám hagyta, de szerintem nem fog ez soha bejönni. Mindenesetre nem tanultam meg a számokat, van nekem saját számsorom, sőt a fiamnak is, így négy mezővel játszom hetente. Az heti ezer Ft, évi 52 ezer. Nem egy nagy összeg. Nem kár érte, csak ha arra gondolok, hogy ez is kinek a zsebét dagasztja. (Bár egy pár jó minőségű csizma kijönne belőle)

Ma gyümölcsnapot kéne tartanom, de nem hiszem, hogy a birsalmasajt gyümölcsnek minősülne, pedig már abból jó befalatoztam reggelire. Kezdek oda jutni, hogy leszarom én, hogy nézek ki. A kutyát nem érdekli, én meg itt sanyargatom magamat, bringázok, jógázok, zumbázok, diétázok,. Részint nem sok látszatja van, részint annyira mindegy, hiszen aki rám néz maximum egy viszonylag jó karban lévő, nem elhanyagolt, idősödő hölgyet lát. Totál mindegy, hogy kövér-e, vagy csak lottyadt. Mert itt van ám a kutya elásva. Hiába tartja magát az ember, a bőre elveszíti rugalmasságát, kenegetheti különféle "firming" krémekkel, testápolókkal, a kötőszövetek feszessége már a múlté. És egy duci, ám kemény húsú fiatal nő lényegesen vonzóbb, mint egy csontos, löttyedt húsú. Kifigyeltem a nők romlásának a fokozatait. A horvát tengerparton. Ott aztán egy bizonyos idő elteltével senkit sem érdekel, hogy néz ki. Egy darabig szörnyülködik mások rettenetességén, aztán eljut oda, hogy ha ez a vén bálna tangában rezeg, én miért ne vehetném fel a kisebbik fürdőruhámat, majd a bikinimet. Mert én még mindig jobb vagyok. Szóval a nőknek elmúlik a feneke, már nem gömbölyödik hátul, legyenek bármi testesek is. Inkább átmegy széles laposba. Lefelé kissé még be is csap. Ahol gömbölyödnie kéne, ott lóg. A derék eltűnik, rossz esetben szélesebbé válik a csípőnél. Aztán mindent ural és eltakar a has. A nő szép homokóra alkata egy krumpliszsákhoz válik hasonlóvá, és koca módjára döcög a tengerbe befelé. Ha már végzetesen feladta, oben ohne.

Jó, ne akarjuk a tökéleteshez mérni magunkat, de azért valamiféle tartás legyen bennünk. Én szeretek szépen, mutatósan öltözni, dekoltázs, miegymás, mivel a garbónyakú dolgokban rettenetesen rövid és ráncos a nyakam, de szarul esik, mikor az egyik testvérem nagy gúnyosan megjegyzi, hogy ó a kis Katyás, még nem adta fel.... (Pedig milyen röhejes, szánalmas stb. - számomra ez a félmondat így folytatódik.). Miközben neki más téméja sincs, mint hogy milyen kövér, medve, és shopping frenzy-ben szenved. Ez nekem is volt, jól rá is ment a vagyonom, de szerencsére elmúlt. (A vagyonnal együtt.) Ma már bármelyik plázában képes vagyok csatangolni klülönösebb izgalmi állapot beállta nélkül, halálra idegesít, ha fel kell valamit próbálnom, és 20 esetből minimum 16-ban nem veszek semmit. Na jó, apróságokat. Kozmetikum, fehérnemű Ha szükség van rá.

Egyébként nem értem, hogy a kozmetikumokat miért nem lehet teljesen felhasználni. Jön az óhéber duma, hogy pumpás kiszerelésben árujlák a fantasztikus terméket, így óvva meg minket a fertőzéstől, mely az ujjainkkal a krémbe bevitt baktériumok elszaporodása által fenyeget minket. A flakonból azonban igen sok krémet nem lehet kivenni, mert a pumpa nem szivattyúzza ki mindet. Én szét szoktam szadizni, és az utolsó cseppig elkenni a krémet, alapozót, testápolót, bármit. Egyébként ez a fajta pazarlás a termék árával egyenes arányban nő.  Természetesen értem én, hogy ha előbb elfogy, előbb vesz újat a delikvens. Hát, ha teljesen hülye. Miért nem lehet hagyni, hogy az a fantasztikus újdonság, forradalmi innováció az öregedés elleni harc terén ne a kukában végezze? Én biztos szívesebben vennék újra olyat, de ha látom, hogy ismét  a bepalizás esete forog fenn, inkább veszek valami mást. Esetleg tégelyben, úgyse kutyaszaros kézzel nyúlkálok bele, meg létezik olyan is, hogy spatula.

Örvendetes jelenség a filmiparban, hogy minden ezer fiatalokról, gimis szerelmekről, bohókás szingli kalandokról szóló filmre jut egy db idősödő lényekről szóló vígjáték (hál' istennek nem dráma). Most hirtelen a nagy bőség zavarában három is eszembe jut (tegye fel a kezét, akinek több). Ezeket én nagyon szeretem, a MInden végzet nehéz, Egyszerűen bonyolult, és az Elvált nők klubja. Természetesen mindegyik az idős(ödő) nőről szól, akit elhagy a férje valami fiatalért, és az jól betart neki, vagy legalábbis úgy alakul az élete, hogy erre egyáltalán nincs is szükség. A férj meg többnyire pórul jár. Kár, hogy a realitásohoz eme filmeknek némi köze sincs, következően abból a tényből, hogy mindegyiket nő rendezte (na jó, az elvált nők klubját nem, de azt meg nő írta).

A jógát áttették hétfőről mára. Nem baj, legalábbis én nem bánom. Így korábban van, és tök mindegy, milyen nap van, nekem úgy sincs más programom. Majd megkérdezem az Irént, jön-e ma, és felhívom a tesómat, mert ő is szívesen járna, csak a fél nyolc kissé késő volt neki. 

 

 

néz ki. Egy darabig