Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Provence, Toszkána

2014.08.24

 Először is, nem tudom, miért írom mindig az elsőt franciául, a másodikat meg magyarul, de olyan hülyén néz ki, hogy Provansz, meg Toscana. Szóval ezért a hibrid.

Másodszor, végtelenül irritál, hogy újabban a Káli-medencét kizárólag a magyar Provence, illetve a magyar Toszkána elnevezéssel illetik a sajtóban, különösen a turizmussal foglalkozó és a nőknek szóló lapokon. Nem értem az okát. Ahelyett, hogy egy unikális magyar helyről beszélnénk, két, amúgy egymással nem azonos vidék másolataiként próbáljuk népszerűsíteni. Miért? Nem is értem. Illetve értem. Mert így trendibb, így az a benyomás alakul ki róla, hogy naggyon sikkes, nagyon levendulás, nagyon vörösboros és kőházas és satöbbi. És ez nagyon divatos ma. 

Leszögezném, hogy nem tartozom az elvakult magyarkodók táborába, akik folyton a nemzetieskedéssel vannak elfoglalva, meg baromira untat, sőt idegesít, a magyar lét nagyszerűségének folyamatos hangoztatása. De akkor miért nem ilyen dolgokban vállaljuk fel az identitásunkat, miért hozzuk vissza a gyerekkoromban oly nagyon megutált ünnepélyek hangulatát, amikor folyton ugyanazt sulykolták. Nem is kellett odafigyelni, előre lehetett tudni, mikor mi jön. 

Szóval a lényege az un. hazaszeretetre nevelésnek az kellene legyen, hogy nem folyton a mi nagyszerű múltunkkal és az ebből fakadó magyar lélek virtusaival kérkedünk - hátrafelé nyilazás, nyereg alatt puhítás, szabadságharcolás -, hanem a jelen egyedi magyar vonásait vállaljuk, írunk róla, megpróbáljuk integrálni - igenis!!! - Európa értékei közé. Nem folyton a szembenállásunkat hangoztatni, állandóan szembehelyezkedi és megsértődni, mert "minket" bántanak. 

Ehhez természetesen meg kellene végre találni a mai magyar arcunkat, és itt a hansúly a main, nem a magyaron van. Ilyen kis dolgokban például. Hányingerem van már az állami tv csatornákon sugárzott ezer éves régi magyar filmektől, meg tv sorozatoktól meg tv filmektől. Komolyan mondom, elhiszem, hogy egyesknek az ifjúságát jelentik, és olyan jó ezeken nosztalgiázni, de már annyi bőrt lehúztak ezekről, hogy tényleg uncsi. Gondoljunk szegény Hippolitra, régi film, új film, ezer színházi adaptáció (Eperjessel  brrrrrr). Egyszerűen elcsépelt. És akkor itt vannak az új, fesztiválokon díjakat nyert filmek, amelyeknek sok közük nincs a magyar filmkészítéshez, legalábbis financiális tekintetben. És alig ismerjük őket. Nem nagyon mutatják be őket, nem sokat beszélnek róluk, főleg nem szponzorálják őket. Mégis mire költ a Nagy Magyar Filmalap a Kormánybiztossal az élen? Gyanítom, spórol a rábízott milliárdokkal (esetleges későbbi lenyúlás esetére?), vagy egy nagy, monstre Kleopátrára hajazó filmalkotásra valamely nagy magyar vezérnek emléket állítandó. Nem mondok nevet.