Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


The Best Exotic Marigold Hotel

2012.05.16

Tegnap este moziban voltam, és ezt a filmet láttam. Nagyon tetszett. A lényege: egy fiatal indiai fiú (a Gettómilliomosból a srác) megorrintja a nagy boom lehetőségét, nyugdíjasokat "importál" a világ jólétibb országaiból, ahol ők már úgyis csak felesleges nyűgöt jelentenek a társadalom nyakán. A helyzet ismerős, pedig nem is vagyunk valami marha nagy jóléti társadalom, mégis. Idéznék is rögtön az Index idevonatkozó kritikájából: 

Remek hónapja van az ötvenen túliaknak, egy hónapon belül két, a korosztályuknak szóló filmmel is meglepték őket a forgalmazók.

Hát kérem,

No.1. örülj vigadj nyuggerek hada, mert egy hónapon belül kétszer is moziba mehetsz. Ez úgy látszik rendkívüli, és amúgy is sok, mivel úgysincs rá pénze a szerencsétleneknek.

No.2. Mi az, hogy ötvenen túliak? Ez a nem kívánatosak egynemű masszája? Ez jelenti azt, hogy "öreg, nyugger, élősködő"? Ez a film konkrétan hatvanon, sőt hetvenen jól túl lévő, idős emberekről szólt. És implicite azt is jelenti ez a sor, hogy ötvenen felül tök mindegy, hány éves vagy. Bár én pl. szívesen lennék mondjuk 51. De 78 annyira még nem. A kritika írója bizonyára nagyon fiatal, hogy ilyen apró "különbségeket" észre sem vesz  Ötvenen túliak, ötven és a halál közöttiek zsákja.

Mindegy is, ez van, köszönjük. 

Na, de vissza a filmre. Szóval nekem ez a film azt jelentette, hogy nagyon öreg emberek is lehetnek kifejezetten jók, kedvesek, sőt bájosak, kalandvágyók és olyanok, akik a legnyomorúságosabb élethelyzetekben is megtalálják a jót és a szépet. És persze mindennek az ellentétei is. Undorító, önző, bezárult, csak a saját normái szerint jónak tartót elfogadó, minden idegentől, újtól rettegő, faji előítéletes, és persze mindenben a rosszat látó nyomorult. Azt hiszem, ezek a tuladonságok végül is kortól teljesen függetlenek, ugyanúgy fellehetők ilyen egyedek a fiatalok körében is. Itt az volt a különleges, hogy a szereplők öregek voltak. Amúgy ki ne találkozott volna a férjét állandóan pocskondiázó, önző, követelőző, szeretetet adni nem tudó, ám végtelenül gonosz és féltékeny, amúgy flörtre azért hajlandó kedves feleséggel? Akár fiatallal is. 

Azt hiszem, hogy a filmben szereplő Judy Dench-et látva talán könnyebben el tudom viselni az öregedést, öregséget. Annyira kedves, nőies és sugárzó a ráncai, a már rég nem modellalkata ellenére, hogy isten bizony szívesebben cserélnék vele, mint mondjuk Angelinával. Mert igazából ez a nagy kihívás. Szeretetre méltó egyéniségnek maradni. És ez független a ráncoktól, a kilóktól, a deformált testtől és az ősz hajtól. Nem nagy durranás fiatalon és jó alakkal, szép arccal megáldva fiatalnak és szépnek lenni. Nem kell hozzá semmi. Talán csak jó nagy adag üresség, hogy olyan kifejezéstelenül tudj nézni, ahogy a fotósok elvárják tőled.

Aztán a backgroud történetekben sok mindent megtudhatunk a szereplők előéletéről. Pl. nem is olyan biztos, hogy negyven évet leélni valaki mellett olyan nagyon nagy érdem, főleg egy valóban őszinte, egymás előtt semmit el nem hallgató kapcsolat tükrében. Mely kapcsolat egy merőben más kulturális milliőben, kevésbé nyugatiasan szofisztikus leki alapokon nyugszik. Vagy legalábbis eddig azt hittük. Meg aztán érdekes a mai Indiai fiatalok helyzete, hogyan emelkedik az új, a "modern" életstílus a tradicionális fölé (nehezen).

 Maga India nem vonz, soha nem is vonzott, ez is azon úticélok közül való, amiket szívesen nézek filmen, de személyesen nem vágyom beléje. Igazából az arabok közt se éreztem jól magamat, a bazárokban a nyüzsgés eleinte kifejezetten pánikba ejtő volt. Bár később megszoktam, még szórakoztatott is. Nem is tudom. Lehet, hogy rá lehetne beszéni. 

Na, majd ha végképp elfogy körülöttem a levegő, és tényleg akkora nyűgnek érzem magamat a nagy magyar testen, bepróbálok valami Best Exotic Marigold Hotelbe. Mert az ötletet biztosan felkarolja majd valami nagyeszű vállalkozó.