Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Virágszombat

2012.03.31

 Ma találkoztam az Adival. Hol máshol, mint a Tescoban. Nem véletlen, hogy az ógörögök is az agorán, vagy a rómaiak a fórumon élték társasági életüket. Így aztán nem mentem ki Tihanyba, pedig lehet, hogy ott is élhettem volna némi társasági életet. Nem baj, majd jövő héten.

Az Adiék válnak. Nagyon nem lepett meg, sőt én azt hittem, hogy már rég túl vannak rajta. Úgy látszik, az ismerettségi körömből szinte senki sem ússza meg. Buták az emberek, mert nem tesznek semmit azért, hogy egy beindult kapcsolat - ami nyilván valahogy működik, ha már egyszer összeházasodtak - , továbbra is funkcionáljon. Én is, meg szerintem sokan mások úgy vannak, voltak evvel, hogy kimondtuk az igent, innetől fogva önjáró a dolog, pedig épp ellenkezőleg. Tenni kéne érte, hogy ha már kezd unalomba fulladni az együttlét, bármiféle is, igyekezzünk feldobni, érdekessé tenni. Én azt éreztem, hogy amikortól már csak társaságban éreztük jól magunkat, amikortól csak barátokkal voltunk képesek együtt utazni, nyaralni, akkortól valami végérvényesen megromlott. És ilyenkor nem megoldás az, hogy jaj, de jó lesz, gyere, és csináljuk együtt azt, amit ÉN szeretek csinálni. Mondjuk menjünk együtt horgászni. Én pl. kifejezetten utálom a dolgot, unom, nem szórakoztat, tetejébe ez legalább biztos, hogy olyasfajta "társas" együttlét, ahol garantáltan nem beszélgetünk. Vagy csináljunk valami más olyasmit, amit csak ő szeret. Mert amit mindketten szeretünk, oda jönnak a barátok is. Vagy pl. ha már kezd nem kívánatos lenni a szex, nem az a megoldás, hogy jól félrelépünk. Nálunk ez így ment. Amikor már elmúlt az a bűvös másfél év, amikor vadul uralkodtak még a feromonok, VF új nők után nézett, akik, különösebb erőfeszítés nélkül kihozták belőle a hímet, és amikor én panaszkodtam, akkor én lettem a fehérmájú. Így aztán nagy megalázottságomban én is beszereztem egy udvari szexpótlást. Nem csoda, hogy elváltunk. A különbség pusztán annyi volt köztünk, hogy míg ő váltott lovakkal dolgozott, én kitartottam az enyém mellett húsz évig. Na, jó, ne túlozzunk, tizenkilenc és félig. Nem vagyok büszke rá, de azt hiszem, nem is bánom. Én javasoltam a pszichológust, családterapeutát, és csak amikor láttam, hogy az ő részvétele ezekben a projektekben merőben művi, azaz tudta, mit várnak el tőle, és azt mondta, a cselekedetek pedig egészen mások voltak, léptem ki én is érzelmileg a kapcsolatból. Miközben szánta bánta, hogy megcsalt, délután jót kefélgetett ugyanavval a nővel, akiről azt hazudta a pszichológusnak, és nekem is, hogy már rég vége. Elég. Töröl.

A végére már annyira utáltam, hogy csak az volt a lényeg, hogyan tudok vele kitolni. És sajnos ezek az érzelmek maradtak meg bennem, és söpörtek el mindent, ami szép volt. Mert nyilván voltak szép idők az elején, csak nekem nem azok ugranak be, amikor a házasságomra gondolok.

 Szegény first lady meg zarándokútra ment. Olyan ez, mint a Camino, mondják a nagyokosok, csak én úgy gondolom, a Camino nem a római katolikusok imádságos útja, bárki mehet oda, még akkor is, ha csak azért megy, hogy találkozzon önmagával. (Ld. Shirley McLane) Én készülök megtenni a Caminot, régi tervem, hogy majd ha nyugdíjas leszek.... de persze ez pénz kérdése is. Ez a magyar Camino meg nem biztos, hogy a Tejút alatt van, és lehet, hogy csak a katolikusoknak okoz katarzist. Szép hosszú zarándoklat Esztergomtól Máriagyüdig. Lehet, hogy közben sámánok is táncolnak nekik. Hát, legalább addig se látja azt a balfék férjét. Azért úgy látszik, van az a pénz, az a jólét, az a pozíció, amiért mindent eltűr egy nő. Nekem nem lenne. Én sokkal jobban érzem magamat egyedül, szegényen, mit bíborban bársonyban érezném.

Közben folytatódik a kis magyar kutyakomédia. Palink marad. Attika szerint hülyének nézte az ország népét, de nem hiszem, hogy jól látja. Ő maga az,mert abszolút nincs tisztában a valós helyzettel. Szerintem még azt se fogta fől, hogy miről beszél itt ez a sok ember ő körülötte. Viktor vele, ki lehet ellene? Ennyi.

Egyébként azon gondolkodom, mivel bizonyíthatnék, önmagamnak persze, mert azért rám az ország népe nem vevő. Mondjuk hajlott korom ellenére megtanulok kézen járni, kötéltáncolni, vagy pusztaötösön állva lovagolni. Bár lehet, hogy ezekkel inkább Pálnak kellene foglalkoznia, én inkább a tudományokhoz vagyok közelebb, nem a sporthoz. Inkább csak írok gyorsan egy Phd-t.  Pont ideje, lassan hatvan éves leszek. Egyébként is, suszter maradjon a kaptafánál. Egyáltalán, miért kell egy fess sportolónak a sportot tudományos szinten űznie? Meg én nem hiszek abban, hogy lenne sporttudomány. Nem véletlenúl van a TF a SOTE-n. Elméletben foglalkozzanak vele az anatómusok, élettanászok, dietetikusok stb. Aki meg tudja, művelje boldog tudatlanságban.